vak világban járva,
élete a múlt délibábja,
idő múlása lomha lépte
helyben bugdácsoló vágta,
bánatbogáncsok tépik,
a jelen lánca rántja,
s a jövő ege súgja,
ne nézz hátra!
A vándor
Amint a világ szélére értem, csalódottan néztem, hogy itt a vége s nincs tovább. Töprengve álltam, kerestem a választ, hisz a végtelenből jöttem, s innen hogy jutok haza?
Ajkarany
Higgy nekem, lehelem.
Mégse, miért is?
De, mondd csak, mert így szebb, sóhajtod.
Higgy nekem, ismétlem.
Hullócsillag
Bolygók közt a bölcsőm, holt kövek honából szeltem a teret.
Fény varázsa igéz, a föld kék ragyogása rabja lettem.
Láng az ölelésem, izzó parázsként hasítottam az eget.
S egy tóban tükörképem kértem:
„Mondd el nékem, mi történt aznap, mikor már nincsen létem.“
Manna
Van, aki rí, mert nem értik,
S van, ki fél, ha megértik.
Van, aki mondja, hogy szeret,
S van, kinek terhes a szeretet.
Van, aki ölel, de kapaszkodik,
S van, ki ölben ragaszkodik.
És kérditek, mi van velem?
Én éhen halok, ha nem szerethetek.