Embertársam az ég boltíve alatt
Mondd el nékem, mi egy gondolat!
Honnan jön és hová illan vágta hevén,
vagy csak balgán lapul elmém szegén?
Tán egy pihetompa, döbbentlomha,
halványtarka kény?
Vagy mégis szűz szenvedély,
egy árnyaszegett sziporka fény?
Kísér-e rekkenésig s erővel tölt,
Vagy lankánlassan végül romba dönt?
S ismerem-e őt, mint önmagam,
Vagy mégis idegen minduntalan?
A vándor
Amint a világ szélére értem, csalódottan néztem, hogy itt a vége s nincs tovább. Töprengve álltam, kerestem a választ, hisz a végtelenből jöttem, innen hogy jutok haza?
Hullócsillag
Bolygók közt a bölcsőm, holt kövek honából szeltem a teret.
Fény varázsa igéz, a föld kék ragyogása rabja lettem.
Láng az ölelésem, izzó parázsként hasítottam az eget.
S egy tóban tükörképem kértem:
„Mondd el nékem, mi történt aznap, mikor már nincs létem.“
Anya
Életem egy terem,
Közepén állok,
Lélegzem a csendet.
Vagy egy domb,
Hol búzaföld fölött
Ölelem a szelet.
Tán egy part,
Hol lábamnál folyó
Fésül selymes berket,
S lehúnyt szemmel
Elmélkedem, hogy
Isten mit érzett,
Mikor teremtette az eget?
Béke öle ringat,
Kis szívdobogásod
Színeit lesem.
A jövő szól hozzám,
Lelkem visszhangja,
Te vagy az, gyermekem!
DIE Frage
Wer auch immer Du bist,
Sag‘ mir was ein Gedanke ist!
Wo kommt er her, wo geht er hin,
oder ist er immer da ohnehin?
Ein flauschigdumpfer, pochendträger,
pastellbunter Drang,
oder ein leidenschaftliches Licht
mit schattenlosem Zwang?
Begleitet er mich und stütz,
oder belastet mich und stürzt?
Kenne ich ihn wie mich selbst,
oder mir unbekannt wie ich selbst?