Van, aki rí, mert nem értik,
S van, ki fél, ha megértik.
Van, aki mondja, hogy szeret,
S van, kinek terhes a szeretet.
Van, aki ölel, de kapaszkodik,
S van, ki ölben ragaszkodik.
És kérditek, mi van velem?
Én éhen halok, ha nem szerethetek.
Az adomány
… önelégült keggyel nyomta kezembe a nedves homokkal teli csuprot és mondta „Igyál!“. Szemébe néztem, pillantása mélyén tiszta vizet reméltem, de csak homokszem csillogását leltem.
Kinek mi a víz s mi homoktenger …
Metamorfózis
Naponta születek s rugaszkodom az életnek.
Naponta bontom lelkem s hullok szét rémülten.
Naponta állok fel s zuhanok a mélybe féktelen.
De a napok száma véges, a léthatár,
Az átléphetetlen szél, a báb a vég,
S csak az újjászületés az igaz cél.
Félholtan hál a cseppfolyóssá vált lélek,
A fényremény álmában tűnődve lebeg,
S feledi a helyt, hol vakít a sötétség.
Életem lelkem árnyéka testemen …
De ívfényként gyulladok, pólusaim égnek!
Tárom sziporkaszárnyam! Lobbanok, lebbenek!
S hitem reménye súgja csendesen,
Hogy most egy világra érkezem,
Hol nem bántanak, kik nem értenek.
Nachwuchs
Ein Kind zu erziehen, ist nicht, es großzuziehen, es um einen Stab ihre Ranken wachsen zu lassen. Ein Kind zu erziehen, heißt, es zu kultivieren und ihm lediglich zu zeigen, wo der Himmel ist.
Der Künstler – A művész
Auch wenn
Er die Welt mit tausend Augen sähe,
Das Dunkel mit Licht durchstieße,
Wäre er nichts als Staub,
Fortgetragen und vergessen im Wind.
Doch stellt er sich seinem Schatten,
Leuchtet sein Schmerz von innen,
Seine Seele zerreißt sein Selbst
Und im Bann der Schöpfung
Entrinnt er seinem falschen Ich,
Der Einsamkeit.
Ha
Ezer szemmel is látná e világot
S fénnyel nyársalná föl a sötétséget,
Mégsem lenne egyéb,
Mint porfeledés a szélben.
De árnyéka ellen rugaszkodva
Fájdalma ragyogva tör a színre,
Lelke repeszti burkát
S a teremtés mámorában
Lerázza konok énjét,
A magányt.