Arcát mutatja nő,
Arcát takarja férfi.
A szíve kő,
Övé meg bármi.
Használja ő,
Nem mer félni.
Véli, teremtő,
Vágyik erőre térni.
A kudarc csak jő,
Csak békében élni!
Hitvallás
Amíg meg nem halok, feltámadok. S utána meg úgyis!
Költői válasz
Húst ennék, de nincs már fogam.
Lányt ölelnék, de nincs már karom.
Mennybe repülnék, de nincs már szárnyam.
Sem állat, sem ember, sem angyal,
Hát mi vagyok én?!
Lám lélek és remény.
Tuvayhun
Csukott szemmel állok s nézem,
Mi lélek s mi lényegtelen létem.
S hallgatom a csendet
E léleklankadt fényben,
Tűnődve,
Mily átkozott áldás
S áldott átok a szeretet.
Lám, csüggedsz ember!
Hited remeg, bú borítja szívedet.
Vagy méla lepel alatt zsibbad tán lelked,
és izzó könnyeidet nyeled, míg
eszmédet kétségek bilincse fojtja,
Ül-e apostolok körében oly magadfajta?
Vagy szégyensúlytva bújod pillantásuk?
S a tükörben kit látsz,
engem vagy magad?
Ember halld meg szavam!
A tükörben csak vetületed fonnyad,
a valós éned én vagyok,
hisz belölem fakadsz!
Lény, ki még ébredni nem készen,
csak léted csipás szemmel lesed.
Eszmélj rá végre, a tükör te vagy,
hisz teremtettelek,
hogy szemeddel láthassam önmagam!
Hát becsüld meg léted!
Mily ajándék kell-e még néked,
te hiú balga lélek, mint szeretetem?
Tán az, hogy te is szeresd magad!
Túlcsorduló szíve szakassza torkát,
s lehajtott fővel áldást fogad az ember
az Úr fényében.
A kis herceg
A tiszta szív csak csodálkozik és hisz,
Mind egyéb kegyelmet a megváltásban remél.
A világra tekint hát a kis lélek.
Szívének vajon hányada remeg?
Az egész, vagy csak egy rész?
Áll a kis herceg a romok hegyén,
Ártatlan pillantása puszta szeretet.
Mosolykönnye rózsája harmata,
S keze legyintése egy dallam,
Bűnbocsánat, gyermeki sugallat.