Ha a magány
nem lenne egy érzés,
hanem egy szikla,
s az emlékezet
egy pipacsszegte rét,
s a világ közepe állna
illatozó hegyként,
hol törpék, óriások s
minden egyéb lény
ropná velem a könnyek táncát,
a boldogságét és az örömét,
lehúnyt szemmel forognék én
tárt karokkal árnyaim körül,
s fogadnám ott, mi reám vár
a múltban s jövőben egyaránt.
Pár/at/ta/lan
… el
engedlek
hogy ne
veszítselek
el
egy időre
engedlek
hogy
a feledésben
nyerjelek
vissza
örökre
Ezek nem az én szavaim,
… hanem a tiédek,
egy dal,
egy fájdalom,
egy ének.
Emlékezz arra,
mit sosem tudtál,
de nem feledtél,
egy időre sem tettél!
Hát mi egy gondolat?
Egy átmeneti sík,
ahogy mondod,
előjáték az érzéstől
a test felé
egy sugallat …
A folyó
… mely sodor és akar,
magával ragad, hordoz,
s ha gátnak ütközik,
áttöri hamar!
Majd medrét vesztve
zuhan, oszlik szét,
hova torkolhat?
Keresi a tengert,
szívdobogásom
mellkasomban
ide oda reped …
Rückblende
Wie ich dich
von hinten sehe,
dein Blick
schweift in die Ferne,
vor dir eine Wand,
nichts als eine
unstete Bewegung,
die uns verband
für einen Augenblick,
wie ich dich sah,
ich dich sah.