Auf einer Lichtung mitten in Nirgendwo schwebt ein Zelt, steht ein Baum, mit Feen in der Luft um sie herum, Wald umsäumt das Feld, und aus Glocken Musik auf die Stille fällt, am Himmel fließen Wolken vorbei an zwei Monden in einem Farbenmeer weich und weit, und da ist auch ein Altar, vor dem in einer kleinen Truhe aufbewahrt Wünsche der Vergangenheit, darüber Wünsche der Zukunft auf Fähnchen gebannt, und die Lichtung aufgespannt zwischen zwei Herzen feuergefroren in der Gegenwart. Mitten in Nirgendwo schwebt ein Zelt, steht ein Baum, am Himmel zwei Monde Hand in Hand.
Látómező
Ha a magány
nem lenne egy érzés,
hanem egy szikla,
s az emlékezet
egy pipacsszegte rét,
s a világ közepe állna
illatozó hegyként,
hol törpék, óriások s
minden egyéb lény
ropná velem a könnyek táncát,
a boldogságét és az örömét,
lehúnyt szemmel forognék én
tárt karokkal árnyaim körül,
s fogadnám ott, mi reám vár
a múltban s jövőben egyaránt.
Pár/at/ta/lan
… el
engedlek
hogy ne
veszítselek
el
egy időre
engedlek
hogy
a feledésben
nyerjelek
vissza
örökre
Ezek nem az én szavaim,
… hanem a tiédek,
egy dal,
egy fájdalom,
egy ének.
Emlékezz arra,
mit sosem tudtál,
de nem feledtél,
egy időre sem tettél!
Hát mi egy gondolat?
Egy átmeneti sík,
ahogy mondod,
előjáték az érzéstől
a test felé
egy sugallat …
Csak egy dal
Ha tudnám,
a láthatárt arrébb tolnám,
s a szivárványt fölé vonnám.
Ha tudnám,
az időt vezényelném,
s életem szelét hátra vetném.
Ha tudnám,
csak téged keresnélek,
s kezed az enyémbe tenném.
De mindezt nem tudom,
ezért az angyalokat kérem,
heges szívem írral fedjék,
írral fedjék.