Bolygók közt a bölcsőm, holt kövek honából szeltem a teret.
Fény varázsa igéz, a föld kék ragyogása rabja lettem.
Láng az ölelésem, izzó parázsként hasítottam az eget.
S egy tóban tükörképem kértem:
„Mondd el nékem, mi történt aznap, mikor már nincsen létem.“
Manna
Van, aki rí, mert nem értik,
S van, ki fél, ha megértik.
Van, aki mondja, hogy szeret,
S van, kinek terhes a szeretet.
Van, aki ölel, de kapaszkodik,
S van, ki ölben ragaszkodik.
És kérditek, mi van velem?
Én éhen halok, ha nem szerethetek.
Anya
Életem egy terem,
Közepén állok,
Lélegzem a csendet.
Vagy egy domb,
Hol búzaföld fölött
Ölelem a szelet.
Tán egy part,
Hol lábamnál folyó
Fésül selymes berket,
S lehúnyt szemmel
Elmélkedem, hogy
Isten mit érzett,
Mikor teremtette az eget?
Béke öle ringat,
Kis szívdobogásod
Színeit lesem.
A jövő szól hozzám,
Lelkem visszhangja,
Te vagy az, gyermekem!
Boldogsák könnye …
… angyalok szárnyán a harmat, mely szemünkből fakad.
Az adomány
… önelégült keggyel nyomta kezembe a nedves homokkal teli csuprot és mondta „Igyál!“. Szemébe néztem, pillantása mélyén tiszta vizet reméltem, de csak homokszem csillogását leltem.
Kinek mi a víz s mi homoktenger …