Gestern auf dem Weg zur Arbeit ist in der Bahn eine junge Schwangere zusammengesackt. Ihr Keislauf war schwach. Ich war so dankbar, dass ich ihr helfen durfte. Das Leben hatte plötzlich und unmittelbar für mich Sinn ergeben. Gerührt von dem Geschenk hielt ich ihre Hand in meiner Hand, und eine Mitreisende ihre andere Hand in ihrer. Wir Helfenden haben uns mit glänzenden Augen angeschaut, und schienen das Gleiche zu empfinden.
Költői válasz
Húst ennék, de nincs már fogam.
Lányt ölelnék, de nincs már karom.
Mennybe repülnék, de nincs már szárnyam.
Sem állat, sem ember, sem angyal,
Hát mi vagyok én?!
Lám lélek és remény.
Lachnummer
Es heißt, man ist der Schmied seines eigenen Schicksals.
Ich bin aber eher der Laiendarsteller in meinem eigenen Leben,
und Regie führt Gott mit einem Humor, den ich nicht greifen kann.
Dämonen
Angst, Wut,
Zweifel, Scham,
alles nur Gram!
Was kann man
gegen sie tun, alleine,
wenn sie einen jagen,
an einem kleben bleiben?
Was, wenn ihre Fratzen
immer wieder sagen,
du bist hier nicht zu Hause,
nur einer von uns,
ein Dämon unter keinen?
Engel dieser Welt
und auch die von drüben,
oben, aber keine von unten,
helft mir, dass ich werde,
was ich bin, kein Dämon,
sondern einer,
der andere zum Lachen bringt,
dessen Liebe angenommen,
und der auch geliebt wird.
Lasst mich wieder leben,
verstoßen und gestorben,
will mich neu erheben!
Tuvayhun
Csukott szemmel állok s nézem,
Mi lélek s mi lényegtelen létem.
S hallgatom a csendet
E léleklankadt fényben,
Tűnődve,
Mily átkozott áldás
S áldott átok a szeretet.
Lám, csüggedsz ember!
Hited remeg, bú borítja szívedet.
Vagy méla lepel alatt zsibbad tán lelked,
és izzó könnyeidet nyeled, míg
eszmédet kétségek bilincse fojtja,
Ül-e apostolok körében oly magadfajta?
Vagy szégyensúlytva bújod pillantásuk?
S a tükörben kit látsz,
engem vagy magad?
Ember halld meg szavam!
A tükörben csak vetületed fonnyad,
a valós éned én vagyok,
hisz belölem fakadsz!
Lény, ki még ébredni nem készen,
csak léted csipás szemmel lesed.
Eszmélj rá végre, a tükör te vagy,
hisz teremtettelek,
hogy szemeddel láthassam önmagam!
Hát becsüld meg léted!
Mily ajándék kell-e még néked,
te hiú balga lélek, mint szeretetem?
Tán az, hogy te is szeresd magad!
Túlcsorduló szíve szakassza torkát,
s lehajtott fővel áldást fogad az ember
az Úr fényében.